Két évvel, és két nappal legutóbbi bejegyzésem után ismét "tollat" ragadtam. Az elmúlt két évben nem sok időm jutott dombházunkra, de azért a külső megjelenés kezd kialakulni. A következő képek az elmúlt egy évben készültek.
Dömink az előtető széléről vigyázza a házat.
A tetőre visszatelepültek a telken honos növények.
A homlokzat elnyerte végleges megjelenését. A járda is bontott téglából készült, mint tömegkályhánk, kitöltő falak, és a belső burkolatok egy része.
A táj ősszel is kényeztet szépségével...
Az előtető kialakításánál figyelembe vettem a téli napsugár beesési szögét. Így napsütötte téli napokon akár mínusz fokok esetén sem kell befűteni, mivel az ablakokon keresztül elegendő napfény érkezik a dombházba, ami megemeli, de minimum szinten tartja a benti hőmérsékletet.
Tetőablakunk jó hőszigetelésének bizonyítéka, hogy a ráesett hó nehezen olvad le róla.
Tömegkályhánk harmadik éve megfelelően működik. Az első két év után nem kellett a kéményből a kormot eltávolítani, mert nem volt. Fele annyi fával fűtjük most a házat, mint az első télen, amikor vízteres sparhelttel fűtöttünk, a hőmérséklet mégis két fokkal több, mint akkor.
Beköltözésünk óta eltett több, mint négy év alatt dombházunk hőszigetelésének, hőntartásának, és különböző felületei hőmérsékletének folyamatos méréseit végzem. A mérésekből levont tapasztalatok segítettek abban, hogy a ház fűtés igénye évről-évre csökken. Ehhez persze némi módosításokat végzek,amit addig szeretnék folytatni, míg a ház teljes tűzifa igényét a telken termő fák gazdálkodásából elérjük. Remélem, hogy ez 2-5 éven belül realizálható lesz.
www.muszakiellenore.hu