Mivel az épület lejtős terepen épült, és a bejáratunk a ház délnyugati oldalának közepén helyezkedik el, ezért a bejárat előtti tér a tereppel nem szintben találkozik, hanem egy - építőipari szaknyelven - bevágásban. A mesterséges és természetes terep találkozását többféleképpen lehet összekapcsolni. Lehet például egy füvesített rézsűvel összekötni, teraszosan kialakítani, vagy akár támfalat építeni.
A rézsű képzést elvetettük, mert annak nincs elég hely, ha nem akarunk növényeket irtani. A teraszos kialakításhoz is több helyre lenne szükség, így a támfalépítésnél maradtunk.
Tulajdonképpen vegyes kialakítású támfal készült, ahol a teraszos és rézsűs kialakítást is alkalmaztuk kisebb mértékben. Szerettük volna építési maradékból, vagy természetes anyagokból megépíteni, ezért végül fából kiviteleztük. Az oszlopok körmart akácból, a vízszintes elemek fenyő pallóból készültek, lenolajjal felületkezelve. A teraszos kiképzés arra is jó, hogy vízigényesebb növényeket is lehessen ültetni, anélkül, hogy a locsolóvíz elfolyna a felületről.
Már ezen a képen is látszik, hogy a bejárat előtti tér burkolata is készülőben volt. Elég sok bontott téglánk maradt még, ezért ebből készítettem el. Így nem lett annyira sík a felülete, mintha pl. térkőből csináltam volna, de rusztikusabb és környezet kímélőbb. Az ágyazathoz és a fugázáshoz is csak murvát használtam. A felületét a tél előtt még kezelni kell majd, amit szintén lenolajjal kívánok megoldani.
A kaputól a házig sokáig csak az építés idején elkészített ideiglenes építési út volt kialakítva. Tulajdonképpen ezen is tökéletesen tudtunk közlekedni, de azért ,hogy az utat az udvartól el lehessen különíteni, valamint, hogy a növények telepítését is le tudjuk határolni, ki lett alakítva a végleges belső utunk.
Korábban bontásból szerzett bazalt kockakővel szegélyeztem, 0-20-as zúzottkővel terítettem. Erre még egy finomabb zúzottkő kerül, hogy babakocsival és gyerekbiciklivel is könnyen járható legyen.
Egyik oldalán az udvar füves területe, a másikon a méhlegelő virágoskert kezdemény látható.
Az épületen belül is elkezdtem készíteni a hidegburkolatokat. Lapjára vágott kisméretű bontott téglából épül. A kivitelezése lassú, mivel több technológiai szünetet is be kell iktatni, hogy megfelelő minőségű legyen. Padlófűtés van szinte minden hidegburkolat alatt, ezért a ragasztás, fugázás, impregnálás között is napokat kell várni a folytatásra. A felület végül kézi csiszolás és takarítás után olajbeeresztéssel lett felületkezelve.
A kályha előtti téglaburkolat is elkészült:
A gyerekszobába fapadló készül, de a képen látható még nem a végleges állapot. Ide tölgy szalagparketta lesz fektetve a fenyő álpadlóra. Természetesen minden lenolajjal kezelt.
Közben a kert is szépül, de szigorúan a környezettudatos emberek szemével nézve. Nincs a fű tarra vágva, nem alkalmazunk vegyi anyagokat, hogy a fű "szép zöld" legyen, mélymúlcsos kiskertünkben nem cél a gyomok szisztematikus irtása stb. A következő bejegyzésben a kertről írok.